- Szeretnék bemutatkozni.-mondta rideg arccal.- Sarah Spade-nak hívnak. Én vagyok a Champlain Gimnázium gimnasztika edzője, és egyben igazgatónője is.
Ez furcsa. Mutogat rám, aztán meg ide jön és villog a menő egyetemével? Lefogadom, hogy Andrea apja zsíroszta le, hogy belerángassanak valami nevetséges csapdába, mert én nyertem. Áhh, ez nevetséges.- Elnézést- Ohh, bocsánat, én kérek elnézést, kicsit elkalandoztam.- Mondtam égő vörös fejjel.
- Renben.- Mondta felettéb selytelmes hanggal. Vajon mit akarhat?
- Mint már említettem, én a Champlain gimnázumból jöttem erre a versenyre. Aziskolánk az ország egyik legszínvonalasabb gimnáziuma. Azt kell tudni róla, hogy egy nagy befolyású sport gimnáziumról van szó. Minden évben rengeteg diák csatlakozik köreinkbe. Mindig van pár szerencsés ember, aki ösztöndíjat nyer iskolánkba. Idén, minden városból maximum 1 embert tudunk ösztöndíjra jelölni. Reménykedtem, hogy ezen a rendkívül színvonalas versenyen, látok majd olyan rendkívül színvonalas produkciót is, amelyik méltó lenne az ösztöndíjra. És úgy látszik, nem hiába szántam erre a szombatomat. Szeretném örömmel bejelenteni, hogy önt, Ashley Johnatan-t ösztöndíjra jelöltük a Champlain-be!
Mivan? Azt hittem, hogy a képembevágja, hogy nem vettek fel, vagy valami hasonló. Na de ez?!
- Ööö, hát nem is tudjam, hogy mit mondjak!- meglepődtem, hogy milyen vidám volt a hangom.
- Nem is kell.- mosolyodott el most először a nő....vagyis a leendő edzőm Sarah.
- És mikor kezdenék? Holnap? Holnapután? Netán ma?- rezzentem meg a gondolattól.
-Nyugodj meg, még van egy heted, hogy felkészülj, elbúcsúzz a barátaidtól, ismerőseidtől, családodtól.
- Ashley, hisz ez remek!-mondták szinte szinkronba. Pff örülök, hogy így egyet értenek az én életemmel kapcsolatban.
- Igen, az!- erőltettem magamra egy gyenge vigyort, ami látszólag meggyőzte a szüleimet.
- Ashley, tudom, hogy ez most hirtelen jött, és nem is szeretném ha azt hinnéd, hogy erőltetlek- mondta a nő......a francba már, vagyis az edzőm, vagy igazgatóm?.......vááá ez a sok gondolat az őrületbe kerget.- de még ma el kéne döntened, hogy maradsz, vagy mész.-ez így mondhatni bizarrul hangzott. Basszus nem űrhajósnak megyek.-Ha mész, hívj fel.- és a kezembe nyomott egy névjegykártyát. csak úgy bűzlött a parfümtől.
- Rendben, időben értesítem magát a döntésemről.
- Köszönöm szépen!
- Viszlát!- mondtuk egyszerre.....vagyis inkább csak a szüleim.
Mikor már kezdtem volna visszaesni iménti depressziós állapotomba, jött az egyesület összes tagja. Voltak akik gratuláltak, nyakamba ugrottak, érmemet nézegették, kupámmal selfiztek, és még sorolhatnám. A nagy üdvrivalgás közepette megakadt valamin a szemem. Andrea vörös, dühös feje csak úgy világított a nagy zavarban. Felváltva nézte Sarah Spade-t és engem. Ezt még úgy egy percig csinálta, de utána elkaptam a tekintetem, mert megindult felém. Ajjaj, ebből baj lesz.
- Figyi Andrea....-és közbevágott.
- Kérdeztelek? Üvöltött le sipákolva.
- Ohh, bocsánat miss!- válaszoltam enyhe szarkazmussal. Nem nagyon vette a lapot szerintem. Már a mondatom elején gyűjtötte erejét az újabb halál sikolyhoz.
- Nem elég, hogy csalással nyersz, de még az ösztöndíjat is ellopod előlem! Gyalázat amit művelsz!
- Bocs, hogy jobb vagyok mint te...- és egy mosolyt vetettem gúnyos arcomra.
- A csatát lehet, hogy megnyerted, de a háborút nem fogod!
- Várom a pillanatot!- kiabáltam utána,mert mikorra kimondtam, már ő messze járt.
Anyáék már a kijárat előtt vártak, és türelmetlenkedtek, hogy mit csinálok ennyi ideig. Mikor odaértem hozzájuk, már anya épp mondatra nyitotta a száját, de én nem voltam kíváncsi az újabb "úristen ösztöndíjas lettél" jellegű mondatokra, ezért feltettem a fülest és meg sem álltam a kocsiig. Ott beszálltunk. Nem tudtam elkerülni a szüleim szemrehányó pillantásait, ezért inkább lehunytam a szemem, és elhatároztam magam, hogy ki se nyitom hazáig. A gondolatok nem nyugodtak a fejemben. Annyi barátom van itt, mind olyan jófejek. Alison, Zack, és még sorolhatnám. A lista szinte végtelen. Önzőség lenne csak úgy "elhagyni" őket. Ennyi év után. De viszont ott van a másik oldal. Lehet, hogy soha többet nem nyernék ösztöndíjat, és egy ilyen magas színvonalú iskolába tuti, hogy rengeteget kell fizetni. Így meg ösztöndíjjal besétálsz oda. ingyen tanulsz, élsportoló leszel, versenyeket nyersz, EB.,VB., olimpia.....- na jólvan azért még maradj a földön- mondtam magamban. Ez nehéz döntés, és alig van időm. Bealudtam. Arra ébredtem fel, hogy apu lekapja a fejemről a fülest.
- Megjöttünk- mondta közömbös hangon.
Undorodva töröltem le a nyálam a kárpitról, ami alvás közben kicsorgott a számon. Szerencse, hogy nem vették észre, különben már megint én lettem volna az esti téma. Kirámoltam a cuccaimat, és felcuccoltam a szobámba. És ott is maradtam. Úgy éreztem, hogy eljött a pillanat, hogy döntsek. Nem időzhetek tovább. De egyedül, ezt a döntést nem tudom megtenni. Ezért gyors írtam egy SMS-t Alison-nak.
Ashley: Alison beszélnünk kell.
Alison: Na, hogy ment? :)
És megírtam neki mindent. A versenyt, andreát, és az ösztöndíjat. Azt, hogy nem tudok dönteni, és, hogy mit miért akarok, és nemakarok.
Alison: Hát figyusz, ez necces helyzet, de én nem akarom befolyásolni a döntésedet.
Ebben a pillanatban jött egy értesítő üzenet, hogy "a partner egyenlege lefogyott". Jajj de jó. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Már untam magamat. Legszívesebben otthagytam volna önmagamat a szobámba, és szellemként, üres fejjel kirepültem volna a világból. Hátrahagynék most mindent pár nyugodt percért. Épp mikor az ágyon fetrengtem kínomba, kicsusszant a zsebemből a névjegykártya és a telefon pedig beleállt az oldalamba, és szerintem átszúrta a májam. Ekkor az agyam elsötétedett, minden ködbe borult, és mint valami holdkóros hipnotizált, monoton mozdulattal húztam ki a telót a zsebemből, és vettem másik kezembe a kártyát. A tárcsázás hangjai tompa szögeket vertek a fejembe, ahogy vízhangoztak az érintések. És kicseng. Első csengetés.......második csengetés...........harmadik csengetés- már úgy voltam vele, hogy leteszem, mikor anyu szólt be halkan az ajtón:- nehogy letedd.
Erre elmosolyodtam. Fránya kihangosító.Bár ez a mondat most tartotta bennem a lelket, és nem tettem le. Ekor egy női hang vágott a fejembe.
- Jóestét kívánok itt Sarah Spade. Miben segíthetek?
- Üdvözlöm, itt Ashley Johnatan.
- Óó Ashley,örülök a hívásának. Döntött már?
- Igen. Megyek. Mindenképp.
- Ezt már szeretem!
- Holnap még hívni fogom Ashley, de most le kell tennem, viszont hallásra!
- Viszhall!
Igen....Megyek.....Mindenképp. Ezek a szavak még kísérteni fognak-gondoltam. És ekkor könnyek szöktek a szemembe.
